Barkács / Home-Made
Motoros fókusz:
A
pontos fókuszálás megoldására
álltam neki, egy
számítógépvezérlésű
léptetőmotoros fókuszáló
elkészítésének.
Részei: léptetőmotor, vezérlő, mechanika, szoftver
Léptetőmotor:
Legegyszerűbb és szerintem a legolcsóbb ha egy meghibásodott nyomtatót szerelsz szét. Egy nyomtatóban
két léptetőmotor van egy a papírt továbbítja, egy pedig a fejet mozgatja. Lehetőleg olyat válassz aminek
minél kisebb az egy lépéskori elfordulás
szöge vagyis egy fordulatot minél több
lépésből hajtja végre.
Nálam
(ez egy STAR LC 20-as mátrixnyomtató volt) ez a
papírtovábbítónál 7,5 fok azaz 48
lépés/fordulat,
a fejmozgató motornál 1,875 fok azaz 192 lépés/fordulat.
A
léptetőmotorból szerencsés esetben
(elméletileg) hat vezeték jön ki, aminek a
színkiosztása általában az
interneten
megtalálható . Ha mégsem akkor könnyen
kimérhető. Három-három vezeték megy egy-egy
tekercshez, ebből egy a tekercs közepére és egy
ellenállásmérővel kimérhetők a
vezetékek.
Ha mégis elkezd össze-vissza lépkedni akkor az egyik
tekercs két szélső vezetékét kell
megcserélni.
Egy kis próbálgatás belefér.
A
léptetőmotor és a vezérlő közötti
kapcsolatot két patch aljzattal oldottam meg, és
úgy kötöttem be,
hogy egy szabvány hálózati kábellel tudom csatlakoztatni

Vezérlő:
Én egy kész unipoláris léptetőmotor vezérlést vásároltam.
A vezérlés tokozásán rajta van a kapcsolási rajz is.
Megvásárolható a conradnál, vagy utánvéttel meg is rendelhető:

Mechanika:
Szerintem
ez a legnehezebb része a dolognak. Itt kell megtervezni, hogy
mekkora lassításra van még szükség
ahhoz,
hogy a léptetőmotor egy lépésére a kihuzat mekkora utat tegyen meg. Nincs szükség oldható kapcsolatra
(hacsak nem csigahajtással akarod megoldani) , mert ha
kikapcsolod a léptetőmotor tápját akkor
könnyen elforgatható
a kézi gombbal, ha pedig rajta van a tápfesz akkor
rögzíti a kihuzatot. Szerintem két megoldás
jöhet szóba, a
fogaskerekes kapcsolat és a fogasszíjas. A fogaskerekes megoldásnál érdemes megnézni, hogy a szétszedett nyomtatóban
milyen fogaskerekek találhatóak a papírtovábbítóban. Én a fogasszíjas megoldást választottam, mert a léptetőmotoron
lévő fogastárcsa szabvány méretű volt
és lehetett hozzá rendelni másik
fogastárcsát és fogasszíjat. Két
milliméteres
fogtávolság alatt nem kapható fogasszíj. A
fogasszíjnál a mechanikai kivitelezés sokkal
egyszerűbb.
Az általam rendelt fogastárcsának
szerencsére pont akkora volt a furata mint a crayford tengelye,
ráadásul volt egy válla
is amibe menetet tudtam fúrni a tengelyen történő rögzítéshez.
Nálam az áttételek a következően alakultak.
- léptetőmotor 192 lépés/fordulat
-
léptetőmotor fogszám 20, fogastácsa 48,
fókuszírozónál 460,8
lépés/fordulat
- fókuszírozó tengelye 4mm, kerület 12,56mm
- 12,56mm/460,8lépés= 0,027mm/lépés
Ez
egy picivel nagyobb mint egy F5-ös newton optimális
fókuszsíkja, de ennél pontosabbat csak nagyobb
fogastácsával
(nem kapható) vagy másfajta szereléssel lehetett volna megoldani.

A fogasszíj és a dobozba szerelt vezérlő és léptetőmotor


Felszerelve, a tartólábon lévő furatok a
fényképezőhöz és a
fókuszálóhoz futó kábelek
rögzítésére vannak
Szoftver:
A
vezérlőhöz adott szoftverrel lehet tetszőleges
számú, és tetszőleges sebességgel
léptetni mindkét irányban, valamint
egérrel
folyamatosan léptetni. Evvel gyakorlatilag megvalósul az,
hogy egy bizonyos pozícióra vissza tudsz állni.
Ez persze nem a legoptimálisabb megoldás, de már elkészült hozzá az ASCOM driver is.
Programot egyébként könnyű írni rá, de
feltétlenül szükséges a
kétirányú holtjáték
kompenzáció. A kijelölt pozícióra
mindíg egy irányból közelítsen,
és utána vissza kell lépteni a motort 1-2
lépéssel, mert ha forgásirányban
feszül a
léptetőmotor tengelye akkor apró rezgéseket kelt a távcsőben.
Ha valaki többet szeretne tudni róla nagyon szívesen segítek.